A kozmetikai típusú kezeléseknél az ember lánya soha nem lehet biztos abban, hogy mire számítson, mert általában mind a hirdetések, mind az egyéb beszámolók az eredményre, nem pedig a közben átélt megpróbáltatásokra koncentrálnak.
Ki ne emlékezne arra a kimondottan húsbavágó élményre, amikor élesben szembesült azzal, hogy a gyantázás az határozottan nem kellemes, sőt: kimondottan fájdalmas dolog - ha vannak még rajtam kívül olyan "öregek", akik tudják, hogy mi az a melegített gyanta, akkor meg különösen! De ettől még a gyantázás csak gyantázás marad, a fájdalmat elviseljük a "szépségért szenvedni kell" jó eséllyel nők által megalkotott örökigazsága mentén. Aztán egy idő után azt is megtanultuk, hogy vannak fájdalommentes módszerek, de ezek vagy rövid hatóidejűek vagy nem megvalósíthatók öncsonkítás nélkül vagy egyszerre mindkettő. Én még erősen emlékszem a ballagási bulira készülő, ámde egy véres tócsában a fürdőkádban álló énemre, aki próbálta valamivel leszorítani az elborotvált bokáját, s több tízéves tapasztalatom van atekintetben is, hogy egy borotvált láb meddig borostamentes (gyakorlatilag semeddig). Ámde a gyantázás nagy hátránya, hogy csak kinőtt szőrt lehet gyantázni, tehát valamennyire a szőrnek láthatóan jelen kell lennie ahhoz, hogy gyantával leszedhető legyen. Nem firtatom, hogy ki hogy hidalja át azokat a bizonyos "szőrnövekedést engedélyező napokat", de sejtésem szerint ez lehet az egyik oka a "fejfájásoknak".
Hogy hogy jön mindez a címhez? Hát úgy, hogy a lábhoz kapcsolódóan egy új őrület jelent meg kis hazánkban, méghozzá halpedikűr címen. Beneveztem egyre, már csak kíváncsisági alapon is, de ehhez persze kicsit be kellett avatkoznom a "szőrnövekedést engedélyező napjaim" alakulásába, úgyhogy ezúton is sűrűn elnézést kérek a kozmetikusomtól, viszont éppen a felkészülés időszakában jutott eszembe, hogy erről a kezelésről sem olvastam semmi lényegbevágót, csakúgy mint anno a gyantázásról. Mi lesz, ha odamegyek és a kiéhezett halak tőből leharapják a lábam...? Egyáltalán mit csinálnak azok a halak? Némi biológiai affinitással megerősítve a legelfogadhatóbb magyarázatként a kis halak ténykedésére egy "reszelő-szerű képződmény" szájban történő elhelyezkedése szolgált, ezzel a bátor tudattal mentem a szalonba.
Jelentem: a halpedikűr nem fájdalmas. Annyi történik mindössze, hogy érkezéskor az ember lábát lemossák, aztán belelógatja egy akváriumba, ahol kis halak úszkálnak, akik odasereglenek és gyakorlatilag észrevétlenül eszegetik az elhalt hámsejteket, ami halványan emlékeztet a csiklandós érzésre, de még az sem. A víz viszont hideg, úgyhogy ha valaki erre érzékenyebb, a felfázás garantált.
Idáig minden szép és jó, mert felsóhajthatnánk, hogy "végre egy fájdalommentes eljárás", viszont a hatásfoka is erőteljesen megkérdőjelezhető! A tényleges bőrkeményedéseket csak a profi pediűrös tudja eltávolítani pengés eszközével továbbra is, a halak azokhoz a részekhez hozzá sem érnek. Egy akváriumban két "maroknyi" halmunkatárs található, de az ő szorgalmuk sok tényező által befolyásolt, s nem biztos, hogy pont a mi lábunkon akarják csípkedni magukat. Vagyis minket. Legalábbis az én halaim eléggé tessék-lássék munkát végeztek, némelyik odáig merészkedett, hogy meg sem mozdult az akvárium alján, pedig élt - ezt ellenőriztem.
A halpedikűr tapasztalatom szerint inkább vicces, különleges, mint drámai változást eredményező kezelés, bár valószínűleg, ha naponta fél órát ülnék a halakkal, látható változásokon mennék keresztül, de ezt sajnos nem engedhetem meg magamnak. Így maradnak a hagyományos módszerek. És marad a fájdalom is.
